Végleg elköszönünk

Vannak olyan blogbejegyzések, amelyeket könnyedén ír az ember. Ez most nem ilyen. Az Boutique Hotel Annuska történetében mérföldkőhöz érkeztünk: december 31-ig üzemeltetjük a hotelt, utána tovább adjuk a stafétát – és ezzel együtt egy korszak is lezárul számunkra.

Ez a történet sokkal több volt, mint egy szálloda működtetése.

Számunkra az Annuska egy szerelemprojekt volt, ahol megvalósíthattuk mindazt, amiben hiszünk: az őszinte vendégszeretetet, a részletek iránti figyelmet, a “jó itt lenni” érzést, amit mi is elvárnánk, ha pihenni indulnánk.

A kezdetektől fogva az volt a célunk, hogy olyan helyet teremtsünk, amelyben megérkezni már fél pihenés. Ahol a vendég nem csak szoba- és reggelikomfortot kap, hanem figyelmet, hangulatot, emberi jelenlétet. És ahol minden apró döntés mögött ugyanaz a kérdés állt: “Ezt mi szeretnénk vendégként?”

És úgy tűnik, sikerült valamit nagyon jól eltalálnunk. A rengeteg munka, fejlesztés, beszélgetés és vendégmosoly után az Annuska ma 9,0-es Booking és 4,6-os Google értékeléssel áll. Ezek a számok nekünk nem egyszerű statisztikák – inkább egy közös album lapjai, amelyek tele vannak élményekkel, történetekkel és visszajáró vendégekkel.

Éppen ezért nehéz kimondani, de fontos, hogy őszinték legyünk:
ezt a színvonalat, ezt az odafigyelést és ezt az élményt december 31-ig tudjuk garantálni.

Ez az utolsó hónap, amikor még minden úgy működik, ahogyan megismerted – azzal a fajta szolgáltatási minőséggel, amire büszkék vagyunk, és amit szeretnénk, ha jó emlékként maradna meg.

Ha szeretnéd még egyszer utoljára átélni az Annuska életérzést, gyere el hozzánk év végéig!

Annuska téli wellness két ünnep között

Ha van kedvenc szobád.
Ha szerettél a kertbe reggeli után kimenekülni.
Ha volt egy megszokott teád a délutáni csendhez.
Ha egyszerűen csak szeretted az Annuska hangulatát.
Akkor azt szeretnénk mondani: most érdemes eljönni. Még egyszer. Utoljára a mi működésünk alatt. Hogy a búcsú ne egy bejegyzés legyen, hanem egy újabb szép emlék.

Nagyon hálásak vagyunk minden vendégért, minden visszajáró ismerős arcért, minden kedves üzenetért és értékelésért, amely segített a hotelből azt a varázslatos helyet formálni, amivé lett.

Köszönjük, hogy részese voltál ennek az utazásnak.
Bízunk benne, hogy december 31-ig még találkozunk – és ha nem is Annuskában, de hamarosan Budapesten újra ugyanazzal a szeretettel fogadhatunk 😊

Foglalj most ide kattintva, vagy hívd munkatársainkat a +36309984700-es telefonszámon!

 

 

Kategóriák

Ajánlott szobatípusaink

standard szoba hotel Annuska Balatonfüred

Superior családi szoba

Két hálószobás lakosztály jacuzzival

standard szoba hotel balatonfüred

Kétszemélyes standard szoba

Grand lakosztály Balatonfüred Hotel

Exkluzív Grand lakosztály jacuzzival és szaunával

családi lakosztály pezsgőfürdő Balatonfüred5

Family suite with jacuzzi

standard szoba hotel balatonfüred

Standard room

Exclusive grand suite with jacuzzi and sauna

Boutique apartman konyhával privát jacuzzi Füred másolata

Boutique apartment with jacuzzi

Hírlevél feliratkozás

További információ és ajánlatkérés

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Ne várj tovább, kérj egyedi ajánlatot!